hero-mobile hero-desktop

Szakmai támogatás

A Vivvy stratégiai irányát és szakmai kompetenciáját tapasztalt, saját területükön kiemelkedő személyiségek segítik

Dr. Feller Antal

címzetes egyetemi docens

Dr. Feller Antal

Antal vegyészmérnöki diplomáját 1982-ben szerezte a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1986-ban doktori fokozatot szerzett. Pályafutását gyógyszerkutatóként kezdte az Egis Gyógyszergyárban, később egy multinacionális gyógyszercégnél dolgozott termékfelelősként, ahol – több más termék mellett – egy sikeres vérnyomáscsökkentő hazai bevezetése fűződik a nevéhez. Ezt követően egészségügyi piackutatóként gyógyszerforgalmi adatok elemzésével, az elemzések felhasználhatóságának oktatásával is foglalkozott.

1999-ben csatlakozott a Hungaropharma Zrt.-hez, ahol több vezetői pozíciót töltött be: piacelemzési és tervezési főosztályvezetőként, beszerzési főosztályvezetőként, majd kereskedelmi és marketing vezérigazgató-helyettesként is tevékenykedett. Végül 2010-től a vállalat vezérigazgatójaként irányította a céget egészen 2023 végéig, amikor nyugdíjba vonult. 2025. májusának végéig a Hungaropharma igazgatósági tagja maradt.

Nemzetközi szinten is elismert szakember: Éveken át alelnöke, majd 2021-től 2025. januárjáig elnöke volt a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének (GYNSZ), amely teljes jogú tagja az Európai Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének (GIRP). Dr. Feller Antalt 2021-ben a GIRP igazgatósági tagjává választották, így a magyar gyógyszer-nagykereskedelem képviseletét európai szinten is ellátta.
Nyugdíjba vonulása után is aktív tagja Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógyszerügyi Szervezési és Közigazgatási Szakosztályának. A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának címzetes egyetemi docense. Alapítványok kuratóriumi tagjaként támogatja egészségügyi intézmények működését.
Szakmai érdeklődése kiterjed az egészségügyi szektor jövőjére, különösen a fenntarthatóság, finanszírozás és etikai kérdések területére. Szabadidejében szívesen foglalkozik fotózással.

Dr. Kis János Tibor PhD

diabetológus főorvos, 
Harvard Joslin Diabetes Center kutató

Dr. Kis János Tibor PhD

Dr. Kis János Tibor 1998-ban végzett a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. Pályafutását az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet II-es Belgyógyászati Osztályán kezdte, majd 2003-ban belgyógyászatból szakvizsgázott. 2004 és 2006 között Bostonban, a Harvard Egyetem Joslin Diabetes Centerében dolgozott kutatóorvosként, és oktatott a Harvard orvosi karán. Tudományos fokozatát (PhD) az 1-es típusú cukorbetegség immunológiájával, különösen a T-sejtek szerepével kapcsolatban szerezte.

2009 és 2020 között vezette a Budai Irgalmasrendi Kórház Belgyógyászati–Diabetológiai–Gasztroenterológiai Centrumát, amely vezetése alatt a Semmelweis Egyetem Oktató Osztályává vált. Jelenleg az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő II-es Belgyógyászati Osztályának diabetológiai részlegének főorvosa, valamint az inzulinpumpa és glükózszenzor központ vezetője.

Társadalmi szerepvállalása is jelentős: aktív tagja az Egy Csepp Figyelem Alapítvány munkájának, rendszeresen részt vesz diabeteses gyerektáborokban tábororvosként és oktatóként. Előadóként gyakran szerepel hazai egyetemeken és nemzetközi diabetológiai konferenciákon.

Fő érdeklődési területei közé tartozik az 1-es típusú cukorbetegség immunológiája, az inzulinpumpa-kezelés, valamint a folyamatos glükózmonitorozás. Munkájában kiemelt célja, hogy minden beteg számára megtalálja a legoptimálisabb, személyre szabott kezelési lehetőséget.

Séllyei András

operatív és pénzügyi igazgató, Colonnade Insurance S.A.

Séllyei András

András a Colonnade Insurance S.A. európai pénzügyi és operatív igazgatója, aki több mint húsz évnyi nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a biztosítási szektor pénzügyi és operatív irányításában. Diplomáját 1998-ban szerezte a Budapesti Corvinus Egyetemen vállalatértékelés szakon, ahol már korán elköteleződött a nemzetközi vállalati pénzügyek és kontrolling iránt.

Karrierjét az American International Group (AIG) kötelékében kezdte, ahol több mint másfél évtizeden keresztül töltött be vezető pozíciókat Európában és Ázsiában. Kiemelkedő szerepet vállalt az AIG Japan Holdings pénzügyi és kontrolling vezetőjeként, ahol a japán biztosítási piac komplex működését irányította, valamint stratégiai és operatív szinten is részt vett a vállalat globális pénzügyi tervezésében.

2017-ben csatlakozott a Fairfax Financial csoporthoz, amelynek európai biztosítótársaságánál, a Colonnade Insurance S.A.-nál vette át a pénzügyi igazgatói pozíciót, valamint 2025-től operatív igazgatóként is dolgozik. Luxemburgi székhelyű munkája során felelős a vállalat az stratégiájáért, az operatív és IT folyamatokért, kontrollingért, kockázatkezelésért, valamint a szabályozói megfelelésért a közép- és kelet-európai régióban. Munkája során kiemelt figyelmet fordít a transzparens működésre, a hatékony erőforrás-gazdálkodásra és a hosszú távú pénzügyi stabilitás biztosítására.

Nemzetközi tapasztalata és vezetői szemlélete révén meghatározó szereplője a régió biztosítási szektorának. Szakterületei közé tartozik a vállalati pénzügyi tervezés, kontrolling, audit, valamint a biztosítói működéshez kapcsolódó szabályozási és kockázatkezelési kérdések.

Szabadidejében aktívan sportol: maratonfutóként és triatlonosként rendszeresen részt vesz hazai és nemzetközi versenyeken. Emellett szívesen foglalkozik gazdasági trendek elemzésével, és aktívan részt vesz pénzügyi vezetők nemzetközi fórumain.

Lépj velünk kapcsolatba, ha...

  • Felhasználóként érdekelne az alkalmazásunk és csatlakoznál tesztelőinkhez
  • Intézményként vagy szakemberként támogatnál minket alkalmazásunk továbbfejlesztésében

    * kötelező mezők